Lővey - Pótor Mirjam...

…vagyok. Keresztyén családban nőttem fel, ezért korán megismertem Jézus Krisztust, és személyes Megváltómmá fogadtam. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségiztem, majd a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán diplomáztam tanító – hitoktató szakon. Később angolt és drámapedagógiát tanultam. Ezt követően elsajátítottam a fazekasság rejtelmeit is.

Hálás vagyok Istennek, hogy 2009 óta taníthatok. Jelenleg a Talentum Baptista Általános Iskolában dolgozom. A Rózsai Tivadar Általános Iskolában kezdtem el tanítói pályafutásomat, ahol akkor indult az iskola és üresek voltak a falak. Pedagógus társaim kérésére kezdtem el festeni, hogy a festményeket felrakjuk a falakra. Majd arra bátorítottak, hogy folytassam a festést. Pár évvel ezelőtt volt az első kiállításom Debrecenben a Füredi úti református templomban. Ezután több helyre is meghívtak, majd megalakult a vállalkozásom.

Isten hatalmas áldása a családom, így most itthon vagyok és nevelhetem a kisfiúnkat és közben alkotok. 🙂

Örülök, hogy tudom Isten igéjét ezúton is hirdetni. „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál.” Zsidók 4, 12
Amennyiben szeretné támogatni az általam végzett missziót, akkor a
10103434-68981200-01004009
bankszámlaszámon megteheti.
Köszönöm szépen!

Festett ige kupon

Ha szeretné megajándékozni szeretteit Festett igével, akkor lehetséges kupont is adni 1000, 5000, 10 000 Ft értékben.

Kiállítások, Vásárok

Tekintsd meg termékeink